Akik már gazdisodtak

Röfi:

Röfit a Farkas család mentette meg a gyepmesteri telepre kerüléstől, hiszen máshova nem tudtuk volna elhelyezni anno.

Eddig rengeteg kutyusnak, és Zizi nyuszinak voltak az ideiglenesen családja, és az egyik legfőbb támogatóink is.🙏❤️

Röfi sokáig volt gazdikereső de a rutinos idisek szívét most elrabolta a cuki, pufi pofi. És Röfi haza ért, vagyis nem megy már sehova, hisz ahogy a fotókon is látszik, ő már otthon van, hatalmas szeretetben.

Nelly és Nelson – Már négyen a világ ellen 😁

Nelly & Nelson régi örökbefogadóinkhoz kerültek, ahol 2 malaclány várta őket nagy szeretettel. Ők is révbe értek, pont ott vannak, ahol lenniük kell. Nagyon boldog malackák ahogy a képeken is látszik. 😊

Csoki:

Csoki is, már jó ideje szerető családban. Csinos feleségével nagyokat popcornoznak, és élik a boldog, nyugodt malac életet. 😊

Szöszi:

Szöszi, a gyepmesteri telepről világutazóvá avanzsált 😊

Hosszú ideig várt a gyepin, mire eljöttek érte, és azóta ő a család mindene. Rengeteg utazik aminek minden percét élvezi.

Lancelot, aki nevet változtatott 😊

Ma már Voldemortként éli boldog életét, szét folyik a gazdikon, és rég elfelejtette hogy életét az utcán kezdte.

Negro, a gyepmesteri telepről a kanapéra cuccolt. 😊

Bambi, már jóideje szerető gazdik mellet egy nyuszitársra is lelt. 😊