Baluka már 1 éves is elmúlt.
Nagyon itt lenne az ideje, hogy neki is saját családja legyen!
Na nem azért mert nem látja szívesen idicsaládja, bár valljuk be, szeret ám idianyu idegein táncolni.
Persze ez is csak azért van, mert néha több figyelmet szeretne, hogy csak rá fókuszáljanak, hogy ne kelljen a „tesókkal” osztozni a szereteten.
Vannak cica és kutya tesók, akikkel remelkül kijön, szóval az sem akadály, ha nem egyedülinek szereté valaki, de idegen kutyikkal, cicókkal azért ismerkedés szükségeltetik! Ugyanez érvényes a gazdijelöltre is, mert otthon nagy vagány a gyerek, de a külvilág még túl nagy és sok számára. Ezen dolgozni kell majd.
Amúgy egy elragadó, tacskó lábakon járó bull mix típusú sármos kanocska, aki mindenkit levesz a lábáról.
Sok tanulni valója van még, ezért következetes, határozott gazdi jelentkezését várja, aki nem sajnálja rá az időt, energiát és időnként ha szükséges, kutyaiskolába is ellátogat vele.
Lakásban él de nagyon szeret az udvaron randalírozni, ásni, rágni. Tehát kizárólag teljes jogú családtagnak lakásba bejárással, fogadható örökbe, szerződéssel, elő és utó kontrollal.
Fény
5 éves gyönyörű Argentin dog mix,
ivartalanított kan gazdisodna
Gyerek, idős ember mellé nem ajánljuk mert ugrál/fellök,szóval egy igazi kerge marha
Fajtajellege miatt erős kezű ,hozzáértő gazdi kell neki
Emberekkel amúgy kedves,játékos,de ismerkedni kell vele.
Ezért a gyepin többszöri látogatást, sétáltatást kell vállalnia aki érdeklődik utána.
Más állat mellé nem mehet!
Kertes házba költözne magas kerítéssel mert néha kengurunak hiszi magát
Nem mellesleg szobatiszta,mert előtte lakásban élt
Ez a spartai harcos idomokkal megáldott szépfiú nem más mint: Duman.
2év körüli (sajnos) még ivaros kan. Emberekkel nagyon kedves, de kutyázik!
Ennek következménye hogy szinte semmi más nem érdekli, csak hogy likvidálja a szomszéd kennelben lévő kutyát.
Nagyon rá van feszülve, hergeli magát, le- föl ugrál a kennelben melytől kisebb sérülések tarkítják már arcát, lábát. Nem jó ez így neki, ezért mielőbb megoldásra lenne szüksége! Egy gazdi vagy egy ideiglnes befogadó személyében.
Más kutya mellé nem adjuk! Ivartalanítási kötelezettség, szerződés, elő és utó kontroll, saját ingatlan az alap feltételek az örökbefogadásához!
Oltott, chipelt, külső-belső paraziták ellen védett.
Bemutatkozó leveleket emailben vagy privát üzenetben várjuk.
Köszönjük a megosztásokat!
Tyson
Korosodó staff mix a gyepmesteri telepen várja, szerető gazdi jelentkezését.
Tyson kicsit magának való, de nem rossz értelemben! Valószínűleg bántalmazva is volt. Viszont nagyon vágyik a szeretetre, törődésre, meleg otthonra. Ideiglenesen került a telepre, volt gazdája sokáig hitegetett minket hogy elviszi majd…. de jóideje felé sem néz már. Valaha volt kis barátnője is, egy francia bulldoglány személyében akit nagyon de nagyon szeretett.
Ezért kedves szuka kutya mellé, előkontrollal, próba társítással költözhet. Valószínűleg jót is tenne neki egy fajtárs.
Ismerkedni vele előre egyeztetett időpontal a gyepmesteri telepen lehet. Előtte bemtatkozó leveleket emailben a szigetkoziallatvedoliga@gmail.com ra vagy Facebook oldalunkon privát üzenetben várjuk!
Özvegy Pöpike keresi álom feleségét és szuper gazdiját!
Nemrégen érkezett hozzánk ez a daliás kis malac legény Pöpi, miután párját elveszítette. Egyedül nem szeretne maradi, ezért keressük számára az ideális új gazdit akinek minimum egy kedves lánymalackája van. De Pöpi nem zárkózik el két feleségtől sem.
Amiből viszont nem enged, az a tágas komfortos malac lak. Eddig egy 160cm x 50cm lakosztálya volt, sok bújóval. Valami hasonlóba költözne, mert nagyon szeret rohangál.
2023 as születésű, ivartalanított, 1kg feletti, kedves érdeklődő malacka.
Huggy másfél év körüli ivartalanított amerikai akita kan.
Ő egy igazi cuki, óriás mackó.
Emberekkel végtelnül kedves, bújós, simi kedvelő fiúcska.
Szuka kutyákkal kedves, kannal sajnos volt már összetűzése, ezért az mellé nem mehet. Mindenképp tesztelést igényel azért szuka esetében is.
Termete végett kis gyermek mellé nem ajánljuk, önhibáján kívül fellökheti.
Mivel nagyon szeret sétálni, nem árt hozzá a jó kondi, és a fürdés pancsolás is nagyon kedvére való.
Magas, szökés biztos kerítés szükséges annak aki örökbe szeretné fogadni őt.
Bemutatkozó leveleket emailben vagy Facebook oldalunkon privát üzenetben várjuk.
Rómeó és Júlia, sajnos visszamondás miatt, még mindig keresi a családját.
6 hónap körül, kisgyerekkel, kutyával kompatibilis cicapáros, akik az Ergényi Állatorvosi rendelőben laknak. Júlia a héten átesett az ivartalanításon, Rómeó pedig vàllaljuk 10-12 hónapos kora körül. Szeretnénk ha együtt költözhetnének, hiszem az elmúlt hónapokban nagyon összenőttek. Ők egy szerelmespár. Kezd sajnos kicsi lenni nekik a ketrec és nagyon szeretnének már máshol rendetlenkedni. Alomra járnak, szépen esznek, játszanak. Szeretnénk ha benti cicák lennének, de nem zárkózunk el a kinti benti tartástól sem.
Gyere ismerkedj meg velük a rendelőben. Érdeklődni a +36 96 331 185-ös telefonszámon lehet, vagy személyesen.
Ideiglenes befogadók jelentkezését is várjuk!
Lucifer:
Luciferre még nem volt érdeklődő, pedig anyukája és testvérei is, mind gazdisodtak már.
Az utcán született kiskandúr már 7hónapos és nagyon vágyna saját családra.
Oltott, chippel, folyamatosan kap külső belső parazita ellenes készítményt. Ivartalanítási kötelezettség van! Nagyon kedves ember centrikus cicus, aki más cicákkal és kutyusokkal is jól meg van.
Bemutatkozó leveleket emailben a szigetkoziallatvedoliga@gmail.com vagy Facebookon privát üzenetben várjuk.
Kérjük mielőtt jelentkeznél, olvasd el örökbefogadási feltételeinket!